Fehér Sas az Angyalok útján

A megváltó útja a golgotai kereszttel egy médiális látó szemével, több ülésben

1.    kép:

Zöld fényű kereszt, amit lila gömb vesz körül. Kívülről az egészet szivárvány fogja körül. Jézus cipeli a keresztet, egy emlkedőn felfelé. Mögötte üldözői, nevetve, gyalázkodva, gúnyolódva. Jézus megy, a hátán a kereszt arany-lila lesz, őt pedig aranyszínű fény veszi körül. Egyre lassabban megy, elesik, feláll, megint elesik, de hajtják egyre tovább. Egy idős asszony akar odamenni hozzá, hogy megtörölje az arcát, de félrelökik. Az Atya figyeli fentről. Sajnálja és szereti őt nagyon. Jézus  nézi, és megy tovább. Az Atya az út végén vár reá.

     - Ha megtagadod Atyád, megkapod a kegyelmet.

     - Ha meg kell kapnom, majd maga az Atya adja azt meg nekem.

Az aranyszín még fényesebb lesz és két angyal áll a kereszt fölé. Az Atya szép arany-lila ruhában van és kitárja a karjait Jézus felé. Két angyal van Jézus felett. Bíbor-lila fény veszi körül. A kereszt most nagy és fekete. Egy hegy tetején áll, az éjszakai égre rajzolódik. Fentről fény jön, angyalok jönnek ki a fényből. A lelket felviszik az Atyához a halott Jézusból.

2.    kép:

     Két arany-lila fény jön, középen narancsvörös, az egész fölött aranyló fehérben a Mennyei Atya. A narancsvörös fényben látom Jézust, a szögeit verik be éppen, sok a vér. Jézus egyre fehérebb, vakítóbb, de vonaglik a fájdalomtól. A lila szín egyre vakítóbb lesz. Már csak a fehér fényben lévő kereszt látszik Jézussal.

     Az Atya áldóan teszi kezét a kereszt fölé. Két fényes alak száll le, és Jézus lelkét felviszik a Mennyei Atya elé. A kereszt nagy forróságot áraszt magából. Közvetlenül a kereszt mellett állok és én is, érzem Jézus fájdalmát, a testit és a lelkit is.

     A Mennyei Atya áll, mellette a vének és az angyalok. Figyelik Jézus lelkét, miután felérkezett a Sötétség fejedelmével vívott harc után.

Odalép az Atya:

     - Megérkeztél fiam, íme hazatértél. A próbát, amit rád küldtem, ím kiálltad. Nem tagadtál meg soha engem, hited el nem hagytad. Szeretted az embereket, különbségtétel nélkül. Nem szűnt meg a szereteted azután sem, amikor ketten, a szívedhez oly közel állók, kiket nagyon szerettél, elárultak, megtagadtak.

     Megváltottad szenvedéseiddel az embereket, de ezt a szenvedést még egyszer át kell élned majd. Lépésről-lépésre újra végigjárod az utat. Aki most veled élt, újra veled él, aki ellened ártott, újra ott lesz. Neki kell eldöntenie, újra elárul-e. Most megtisztítom a lelked, fiam, a lenti harc után.

Az Atya Jézus fölé teszi a kezét, kiveszi belőle a fájdalmat, amit az emberek miatt érzett.

     - És most indulj fiam újra! Járd végig ismét megváltó utadat. Szálljon ez a lélek most az általam választott testbe. Ő vállalt téged. Váltsd meg újra az emberiséget, hogy üdvözüljön mindenki teáltalad és vezetődjenek ide az én országomba. - belehelyezi a lelket a testbe és megáldja.

     - Rengeteg szeretetet adok most neked, és tudom, te is szeretsz engem. Oktasd a rád bízott bárányokat éppúgy, mint eddig. Nagyon szeresd őket és őket is erre tanítsd! - apró dolgot emel ki Jézusból, megsimogatja, a tenyerén tartja és fentről aranyfény száll erre a valamire. Az Atya ezután visszateszi ezt a valamit, és megáldja Jézust.

3.    kép:

     Napsütés, homokos táj, enyhe szellő fújdogál. Egy család jön gyalog. Messziről jöttek, fáradtak. Apa, anya, a kisfiú 6-7 éves. Leülnek, kenyeret, sajtot esznek. A kisfiú éhesen fal. Az anya ezalatt mosolyogva nézi őt, de a mosolya szomorú. Tudja, mi vár a fiára. Erőt kér számára a Mennyei Atyától, hogy legyen ereje végigjárni az útját, kéri, ne engedje túl sokat szenvedni.

     Tizenkét fehér ruhába öltözött ember jön a gyermekhez, de ezt csak ő látja. Letérdelnek elé, szeretettel nézik. Mindegyik egy ajándékot ad át neki: szeretetet, alázatot, bölcsességet, türelmet, szelídséget, könyörületességet, tudást, hatalmat, békességet, együttérzést, szigort, becsületet. Ezután elmennek, és a gyermeket hatalmas fény járja át. Szinte világít a teste. Az anya átöleli és elindulnak tovább.

4.    kép:

     Magas hegyek között, lenn a völgyben egy arany fényű kis templom. Gyönyörű zöld a fű, kék az ég, a templomot aranyszínű aura veszi körül. Ica és én érkezünk a völgybe, régies ruhában, piszkosan, porosan, bot van  a kezünkben. Hosszú-hosszú út áll mögöttünk. A templom felé megyünk, halk orgonaszó hallatszik, csak mi halljuk. Belépünk a templomba, vakító fényesség lesz, középen ül Jézus és mosolyog ránk. Mi rögtön térdre esünk, és gondolati szinten elkezdjük mondani, hogy nagyon régóta bolyongunk és nem tudtuk, mit kerestünk, csak mentünk tovább nyugtalanul, de most már tudjuk, hogy őt kerestük mindenhol, azt, amit ő nyújthat nekünk. Ő odalép, felemel minket, közénk áll. Azt mondja, örül nekünk, várt már ránk. Ezután állandóan együtt kell lennünk, mi vagyunk a segítői, és világítunk neki, mint a fáklya az éjszakában. Közös feladat, közös szenvedés vár ránk, ez van ránk mérve, fájdalmak, kínok, de hitünk szerint ezeken enyhíthetünk. Többé nem válhatunk el tőle, mellé rendeltettünk. Tanítani, segíteni fog minket. Tudja hogy őt kerestük ennyire. Elindulunk ki a templomból és megyünk tovább a hegyek között.

5.    kép:

     Kőtörmelékes úton megyünk fel egy hegy tetejére. A hegy tetején egy szép nagy kert van, közepén egy tisztás. A virágok aranyszínűek, áttetszők. Jézus ül a tisztás közepén. Ott ülünk mellette, tanít minket.

     - Látjátok?  A virág kinyílik újra és újra. Ilyen a ti utatok, feladatotok is. Újra és újra fel kell vennetek a harcot. A lélek is ilyen: kinyílik, tündököl és elhal. De újra és újra születik, mert vállalja fontos küldetését. A hitetek legyen végtelen, szeretetetek soha nem apadó. Minél többet kínáltok fel az embereknek belőle, annál többet kaptok tőlem és az én Atyámtól. - Jézus a kezünkbe ad egy-egy gyümölcsöt. - Ebben a gyümölcsben megtaláljátok, amire szükségetek van.

6.    kép:

     Magas hegyek között egy magányosan álló házikó. Tél van, fúj a szél, hóvihar tombol. Egy öregember ül a szobában. Magányos, elhagyatott. Vár valakire. Egy kép van a kezében, Szűz Máriát ábrázolja. Az öregember sírva nézi a képet. Hirtelen kivágódik az ajtó, hideg szél süvít be. Felkapja az öregember lelkét és felviszi az Atya elé. Ő tenyerébe veszi, simogatja, melengeti.

-     Sokat, sokat szenvedtél fiam! Rengeteget! Emberek tengernyi szenvedése, mind a te válladon. Bűneik nyomják a vállad. Elhagytak, elfordultak tőled mindnyájan. Ez a te sorsod. A magány és az elhagyatottság, a fájdalom. Jézus nyomában akartál járni, megadatott. Mégis zokszó nélkül tűröd a csapásokat. Ha csüggedsz, arra gondolj, hogy én szeretlek téged, és mindezekért a dolgokért, kínokért egy békés, boldog hely vár rád itt mellettem.

7.    kép:

     Hatalmas embertömeg rohan felénk. Sírnak. A tér közepén Jézust látni a kereszten.

8.    kép:

A barlang bejáratát kell keresnünk. Egy hosszú, szűk alagutat nyit meg. Alacsony, keskeny, nyirkos, hideg, sötét. Hason csúszva megyünk, tíz körömmel kapaszkodunk a földbe. Gyökerekbe markolunk, azzal húzzuk tovább magunkat. Éhesek vagyunk, fázunk. Emberek kúsznak mögöttünk, megállni nem lehet. Barna csuha van rajtunk, mi kúszunk elöl. Aki nem bír tovább mászni, azt húzzuk a ruhájánál fogva.

       Messziről már látszik egy fénypont. Nehezen érjük el az alagút végét, de sikerül. Ahogy kibukkanunk az alagútból, emberek jönnek oda. Felemelnek, segítenek. A nap melegen süt. Elvisznek egy folyóhoz. A vize langyos, illatos. Megfürdünk, tiszta ruhát adnak ránk. Továbbvezetnek egy nagy terembe, enni kapunk. Belép Jézus és az Atya. Gondolati szinten szólnak hozzánk.

- Végképp hazatértetek, gyermekeim. Megérdemeltétek ezt a végső állomást. Tudnotok kell, ez lesz az új hazátok. Itt már nem szenvedtek, nem bántanak titeket. Ez az új föld. - A színek élesek, tiszták, fényesek, éppúgy, mint azok a lelkek, akik idejutnak. - Itt vár rátok a béke, a szeretet. Itt nincs más, csak az egymás iránti szeretet. Sétáljatok, fürödjetek az élet patakjában, pihenjetek és élvezzétek a munkátok gyümölcsét, hiszen az, hogy itt minden szép és jó, az a ti földi munkátok eredménye. Végigjártátok a szűk ösvényt és ide jutottatok. 

       A Mennyei Atya elé térdelünk, megáld minket, megsimogat és elmegy. Utána nyugalom, békesség és hatalmas szeretet marad körülöttünk.

9.    kép:

       Magasan fenn szállunk, alattunk hegyek, tengerek. Egy patak partján fehér házikó. Benn egy beteg, széparcú néni haldoklik. Jézus belép, a néni mosolyog.

- Tudtam, hogy el fogsz jönni hozzám, mert ígértél nekem valamit, és amíg meg nem kapom, addig nem halok meg.

Jézus fölétartja a kezét és a lélek ekkor száll ki a testből. Jézus viszi magával.

10. kép:

       Szénaboglyákat látok, emberek kaszálnak. Nagy mező, távolban látszik a falu, a templom. Aranyszínű nap süt. Asszonyok hoznak ennivalót. Étel nincs a kosarukban. Jézus jön és mondja: csak víz van veletek, étel nincs. Mert a ti életetek a hitetek, és ezt tőlem kapjátok meg. A levágott búzaszálak a lelkeket jelentik az én országomban. Saját vetésetek ez. Aki aratni jött, amögött már hosszú út áll, megérdemelte, hogy nekiálljon aratni. Tiétek lesz a jutalom: a termés. Ez azt jelenti: ezután nem lesz hiányotok semmiben, mert mindent megkaptok az én Atyámtól, amire szükségetek lesz. Eddig ti szolgáltátok Őt, most majd Ő fog nektek kedveskedni. Odaültet maga mellé titeket, ehettek-ihattok, élhettek békében, boldogan, fürödhettek a nagy szeretettengerben. Ezután Jézus megáldja a learatott búzát, enni ad a munkásoknak, akik letérdeltek elé, majd távozik.

11. kép:

       A huszonnégy bölcs előtt hosszú embersor áll. Leszületésre váró és már elhalt lelkek. A születésre várók balra mennek, az elhaltak jobbra. Jobbra egy asztal mellett a hét ősatya. Számon kérik az érkezőket, mit végeztek és a válasz szerint  küldik őket tovább.

       A születésre várók között áll egy magányos lélek. Tudja: sokan lesznek mellette, az élete mégis magányos lesz.

12. kép:

       Sötét út, csillagok. Fenn vagyunk az Univerzumban. Hét bolygó kering lassan, szépen, mintha táncolnának. Angyalok röpülnek ide-oda, a csillagok fényesen ragyognak. Vidámság, szeretet uralja Tejutat. Az Atya nézi művét, a Teremtést és tudja: helyesen tette, hogy életet adott a lelkeknek.

13. kép:

       Régi parasztház, földes szoba. Jézus lótuszülésben ül a szobában. Nagyon egyszerű, szegény emberek lakják a házat. Tálban gyümölcs és kenyér van mellette. Egy feketeruhás nő jön, kézen fogva egy három-négyéves kislánnyal. A kislánynak, ahogy belép, öröm látszik a szemében. Rájön, hogy már régen ismeri Jézust. Elengedi az asszony kezét és odamegy Jézushoz, összeborulnak. Jézus sír.

       - Kerestelek már nagyon régóta, nem tudtam hol foglak megtalálni, de tudtam, hogy rád találok valahol. - szólt Jézus. - Hatalmas a szeretetem irántad és ezt te is tudod.

       Azt nem mondja el, hogy nagyon fáj a szíve ezért a gyermekért, mert szörnyű szenvedések várnak rá. Nagyon nehéz élete lesz és senki nem fog majd mellette állni. Kiközösítik, megvetik, gyalázzák. Elmondja a kislánynak, hogy rábíz egy nagyon fontos feladatot, ezt végre kell hajtania. Levág a kislány hajából egy tincset, és a tarisznyájába teszi, fehér ruhába csomagolva. Elővesz egy medált, amin a nap látható, felette két széttárt tenyér. A lány nyakába akasztja. Megáldja őt és a gyermek anyját. Ráparancsol az anyára: - Nagyon vigyázzon erre a gyermekre, mert fontos, hatalmas kincs lesz az emberiség számára.

       A ház elé ereszkedik egy aranyszínű fény. Anya és gyermeke ebben indulnak. Jézus szeretettel nézi őket, és elindul az ellenkező irányba.

14. kép:

       Öregember megy az úton. Esteledik. Az út mellett áll egy fa feszület. Az öregember keresztet vet és megy tovább. Megtorpan, visszalép, nézi Jézust a kereszten. Ekkor megszólal egy hang:

       - Üdvözöllek, vándor! Hosszú utat kellett eddig bejárnod. Mégy egyik helyről a másikra, nyugtalanul keresve valamit. Érzed, hogy valami hajt egyre tovább. Nem állhatsz meg, nem telepedhetsz meg sehol. Úgy érzed, a nap rád nem úgy süt, mint más emberre. Az út kövekkel tele, ezek sebzik a lábad, a virágok illata keserű neked. Nézz magadba és megtudod, miért van ez. Menj tovább, és addig járd az utad, amíg az út engedelmesen nem simul talpad alá, míg madarak nem szállnak oda hozzád énekelve, míg a nap nem süt rád mosolyogva. Ha ez megtörténik, ott állj meg és bárhogy hívnak, onnan el ne menj, mert ott a te helyed. Hatalmas vétked következtében nem leled nyugalmad. Az ellen vétettél, aki mindenekfelett szeretett téged, hibáid ellenére is. Menj és bolyongj, míg ővele nem találkozol, ott borulj le őelőtte, kérj bocsánatot, mert nyugalmadat csak így leled meg.

     Az öregember lehajtja a fejét és így szól:         

- Uram! Megtaláltam! - térdre esik, átöleli a feszületet, és úgy érzi, szinte repül. Lehull róla minden teher, ragyog a nap, zeng a madárdal, és valami láthatatlan átöleli, elringatja.

15. kép:

       Hideg szél fúj homokhegyek között, szürke az égbolt. Katonák jönnek, keresnek valakit. Nagyon messze egy halvány fény látszik. A fény egy barlang bejáratából árad, ott ég egy kis tűz. A tűz előtt ülünk Jézussal.

       Már látszanak a katonák és kérjük őt, oltsuk el a tüzet, húzódjunk be a barlangba, de ő hajthatatlan.

-       Nyugalom, ne féljetek, csak figyeljetek. Mi nem bújhatunk úgy el, mint a szűkölő kutyák, ha a farkas ordít.

       Odaérnek a katonák, leugrálnak a lóról. Jönnek oda, hogy Jézust elvigyék. Az egyik végigcsap rajta úgy, hogy a korbács a nyakára tekeredik. Az arca vérzik. Megszólal:

       - Megállj! Mielőtt kezed újra megemeled, szállj magadba! Miért bántasz engem?

       - Parancsom van rá, hogy akár élve, akár holtan bevigyelek a városba.

       - És teszed mindezt azért, mert megfizetnek bőségesen, de ha magadba nézel, meglátod, nem ez a szíved szerinti cselekedet. Éld át magadban azt, hogy életedben nincs harag, gyűlölködés, és az emberek szeretik egymást, olyan nagy szeretettel, amiről nektek fogalmatok sincs. Add ide a kezed.

       A katonák közelebb jönnek, szégyellik egymás előtt, hogy érdekli őket ennek az embernek a mondanivalója. Jézus megfogja a katona kezét és a saját szívére teszi. A katona tágra nyílt szemmel csodálkozik, és elkapja a kezét, mert valami megégette a tenyerét.